2010. máj. 6.

előszó

Amióta csak élek üldöz a balszerencse. Hogy miért? Az megmagyarázhatatlan. Én is erre keresem a választ, kerek 16 éve. Bár hiába keresem, nem találom. Bele kell nyugodnom: Az én életem más, mint a többieké.
Mindenkinek van egy kitűzött célja - hát nekem nincs. Fogalmam sincs mit fogok csinálni 9-10 év múlva. Élni fogok még egyáltalán akkor? Lesz férjem? Gyerekem? És mi lesz a foglalkozásom? A válasz egy nagy könyvben van megírva: ahova eljutni lehetetlen, és aki beleolvas, azt örökre súlytani fogja a balszerencse. De úgy vagyok vele: én így is, úgy is szerencsétlen vagyok.
Ha csak egyetlen pillanat lenne az élet, akkor azt az anyámmal és az apámmal tölteném. Ők az egyetlen olyan emberek, akik szeretnek engem. Szeretnek, és védelmeznek.
De az egyetlen olyan hely, ahol igazán önmagam lehetek csak az álmaimban van. Ott mindig velem van Ő, akit nem ismerek, és abban se vagyok biztos, hogy létezik. De kétség kívül szeretem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése