2. fejezet

Ültem az ágyamban, és gondolozni próbáltam. Vajon mit jelenthet ez az álom? Nem tudtam használni az agyam, mert teljesen kimerültem. De végül sikerült rájönnöm valamire. Ez az álom nem jelent semmit. És az összes többi sem.
Visszafeküdtem, mert arra gondoltam, hogy fehér, sápadt arcal csak nem mehetek az új suliba. Nehéz volt visszalaludni. Legalább fél óráig forgolódtam. De aztán mégiscsak sikerült.
Különösen ébredtem. Vidám voltam, olyan vidám, mint még soha. Gyorsan kipattantam az ágyból - bár a fáradságtól elég nehezen - és már rohantam is a fürdőszobába. Rendbetettem magam, majd gyporsan feltöltöztem. Én már enni mentem, mikor anya kijött álmoskásan a szobájából.
- Ilyen friss vagy? - kérdezte anyu félig lecsukódott szemmel.
- Igen. Nem szeretnék elkésni.
- Aha... - volt egy oylan érzésem, hogy fel se fogta mit mondok. Magamban jót nevettem rajta.
Megreggeliztem, elcsomagoltam a tízóraimat és már indultam is a buszhoz. Szerettem volna először körülnézni a suliban.
A buszon arról vélekedtem magamban, hogy vajon hogy nézhet ki az iskola. Nem nagyon szoktam azon a környéken járni, úgyhogy még sosem láttam a West High School-t. Egész gyorsan odaértünk, ugyanis ez egy gyors járat volt.
Mikor leszáltam meglepődtem. Nem ilyenre számítottam. Az iskola színe szürkés, néhol már fekete volt. Nem nézett ki túl modernnek, de nem is volt olyan rom kinézetű.
Bementem. Belül már sokkal barátságosabb volt. Citromsárgára, narancssárgára, kékre, zöldre voltak festve a falak. Mintha a Mennyországban lettem volna. Még alig volt egy két lélek bent, mert még 7 óra sem volt. Felmentem a lépcsőn és körülnéztem az emeleteken. Nagyon tettszett amit láttam.
Egyre többször nyitódott az iskola kapuja, és egyre nagyobb lett a hangzavar is. Jelző csöngetéskor megkerestem a termet ahol az első óra kezdődött. Nehezen találtam meg, de végül sikerült.
Mikor beléptem a többiek kicsit meglepődtek. Odamentem a tanárnőhöz, aki szerencsémre az osztályfőnök volt.
- Jóreggelt kívánok!
- Jóreggelt! Te vagy az új diák, Vicky, igaz? - első benyomásra egész kedves volt.
- Igen, én vagyok.
- Remek! Ott hátul van egy üres pad, oda nyugodtan lepakolhatsz.
- Rendben, köszönöm!
- Igazán nincs mit!
Lepakoltam arra az üres helyre, és leültem. Még egyszer rápillantottam a telefonom órájára - mindjárt csöngetnek.
- Gyerekek, mostmár üljetek le a helyetekre! Kezdődik az óra! - itt furcsa mód túl tudta kiabálni a tanárnő az osztályt. Igaz itt nem lehetett hallani a beképzelt lányok vihogását.
- Először is szeretném nektek bemutatni az új osztálytársatokat! Gyere kérlek ki, Vicky és mutatkozz be! - a tanárnő kedvesen intett nekem. Muszály volt kimennem, a végén még mindenki gyáva nyúlnak tartott volna.
- Vicky Wood-nak hívnak, a Hollybell High School-ból jöttem ide. - nem tudtam mit mondjak még. Éreztem hogy kipirulok.
- És mondd csak, mért jöttél át ide, Vicky? - megmentett a tanárnő. Ez mégegy pozitív pont.
- Nem szerettem oda járni, mert mindenki csak kiközösített. Alapjába véve ott sose voltak barátaim.
- Értem. Gyerekek, arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy ez ebben az iskolában ne forduljon elő Vicky-vel!
- Rendben... - mondták a többiek kórusban.
Elkezdődött a biológia óra. Elég unalmas volt, de ez az óra mindenhol az.
Eltelt a nap, folyton órákra rohangáltam. És persze nézelődtem is. Elkezdett esni kint az eső, így bent voltak a szünetek. Kihasználtam, és minden szünetben egy emeletet végigjártam és nézelődtem.
Az utolsó szünetre maradt az 5. emelet. Felmentem a lépcsőn - arról ne is beszéljünk, hogy nagyon elfáradtam abba a temérdek lépcsőfokba - és lefordultam balra, mert arra több fényt véltem látni.
Sétáltam a folyosón, a kezemben ott lapult egy fizika és egy kémia tankönyv. Ez az emelet csupa meglepetés volt. A folyosó tele volt emberekkel, úgy éreztem, mintha egy hangyabolyban lettem volna. Kicsit meg is szédültem a hangzavar és a tömeg miatt, de sikerült úgy átvészelnem, hogy el ne ájuljak. Ehelyett más történt. Mivel nem voltam magamnál, nem figyeltem se előre, se jobbra, se balra. És véletlen összeütköztem egy másik diákkal.
- Uhh, bocsi! Nem figyeltem, tök béna va... Minden rendben? - ez nem lehet igaz.
- Persze, minden... minden rendben. - nem hiszem el. Ez csak valami vicc!
Odaadta a kezembe a könyveket és elsétált mellettem. Én meg csak néztem előre, mintha szellemet láttam volna.
Muszáj volt elindulnom a következő órára, mert már csengettek. Rohantam, bár azt se tudtam merre megyek. Odaértem egy nyitott ajtóhoz és megláttam egy ismerős arcot. Bementem és elnézést kértem a késésért. Leültem, leraktam a könyveim, majd kifújtam magam. Még mindig nem voltam magamnál.
Nem, nem az lehetetlen! Ő csak az álmaimban létezik! Nem lehet itt! De az a gyönyörű arc... Azok a sötétbarna szemek... Az az egyenletes száj. Bárhonnan felismerném. És most fel is ismertem. Egész órán így vitatkoztam magammal, míg ki nem csengettek.

Még a buszon sem éreztem magam valami jól. Gyötört a hányinger és a fejfájás. Belebetegedtem. Hogy mibe? Nem tudom. Azt hiszem a szerelembe.
Mikor hazaértem szerencsére nem találtam otthon anyát. Az ágyamra vetettem magam, és merengtem. Teljesen összezavarodtam.
Legalább fél órát már az ágyamon feküdtem, és bámultam magam elé. Nem tudtam elhinni. Nem lehetett Ő! Látnom kell, találkozom vele! De a nevét se tudtam.
Majdnem 2 óra eltelte után hazajött anyu a munkából.
- Szia szívem! - nagyon lelkes volt.
- Szia anya! - én pedig olyan kába voltam... körülbelül azt sem tudtam hol vagyok. És anyu ezt észre is vette...
- Valami gond van? És milyen volt a suli? - kicsit meglepődött, hogy ilyennek lát.
- Nem, nincs semmi gond. És jó volt. Jól éreztem magam, bár még nem nagyon ismerkedtem senkivel...
- Jaj, hát nem megy az egyről a kettőre!
- Igen tudom. Öö.. Azt hiszem megfürdök és lefekszek aludni.
- Rendben. Vacsoráztál már?
- Ja, igen persze. - valójában nem ettem semmit. De annyira rosszul éretem magam, hogy étvágyam se volt.

Mikor ágyba kerültem, eszembe jutott, hogy semmit se tanultam holnapra. Teljesen feleslegesen elpazaroltam az időmet... Annyira szerettem volna gyorsan átfutni az anyagokat, de nem volt elég erőm. És végül el is aludtam.